ProZ.com translation contests »
First ProZ.com Translation Contest 2007: "First ProZ.com Translation Contest 2007" » English to Hungarian » Entry by Katarina Peters

Source text in English

Translation by Katarina Peters (#374)

When she moved into his tiny house in Stroud, and took charge of his four small children, Mother was thirty and still quite handsome. She had not, I suppose, met anyone like him before. This rather priggish young man, with his devout gentility, his airs and manners, his music and ambitions, his charm, bright talk, and undeniable good looks, overwhelmed her as soon as she saw him. So she fell in love with him immediately, and remained in love for ever. And herself being comely, sensitive, and adoring, she attracted my father also. And so he married her. And so later he left her - with his children and some more of her own.

When he'd gone, she brought us to the village and waited. She waited for thirty years. I don't think she ever knew what had made him desert her, though the reasons seemed clear enough. She was too honest, too natural for this frightened man; too remote from his tidy laws. She was, after all, a country girl; disordered, hysterical, loving. She was muddled and mischievous as a chimney-jackdaw, she made her nest of rags and jewels, was happy in the sunlight, squawked loudly at danger, pried and was insatiably curious, forgot when to eat or ate all day, and sang when sunsets were red. She lived by the easy laws of the hedgerow, loved the world, and made no plans, had a quick holy eye for natural wonders and couldn't have kept a neat house for her life. What my father wished for was something quite different, something she could never give him - the protective order of an unimpeachable suburbia, which was what he got in the end.

The three or four years Mother spent with my father she fed on for the rest of her life. Her happiness at that time was something she guarded as though it must ensure his eventual return. She would talk about it almost in awe, not that it had ceased but that it had happened at all.

Anyám 30 éves volt és még mindig roppant csinos, amikor beköltözött hozzá ebbe az apró Stroud-i házacskába és a négy kis gyermekeit védelmébe vette. Gondolom, mindaddig nem találkozott hasonló férfivel. Ez a kissé álszent fiatalember elbűvölte őt mihelyt meglátta, ájtatos kedvességével, megtetsző modorával, zenéjével, érvényesülési vágyaival, bájával, értelmes beszédstílusával és tagadhatatlan jóképűségével. Szóval anyám rögtön szerelmes lett belé és örökre szerelmes is maradt. Jómaga bájos, érzékeny és rajongó volt, apám is vonzódott hozzá. Annyira, hogy elvette feleségül. És később ott is hagyta, nemcsak őt de a saját és anyám többi gyermekeit is.

Amikor elment, anyám a faluba hozott minket és várt. Harminc évig várt. Nem hiszem, hogy valaha tudta-e hogy miért hagyta őt ott apám, holott elég világos volt az oka: túl becsületes volt, túl egyszerű ehhez a félő emberhez, túl messze állt az ő rendezett törvényeitől. Végeredményben ő egy falusi lány volt; rendetlen, hisztériás, ragaszkodó. Összezavarodott és csíntalan, mint a kémény-szarka, fészkét rongyokból és gyöngyökből tette össze, örült a napsugárnak, veszélyben sikított, leskelődött, kíváncsisága telhetetlen volt. Vagy elfelejtett étkezni, vagy egész nap evett, és énekelt vörös naplementekor. Könnyű, élősövény-törvények szerint élt, imádta a világot, nem voltak tervei, éles, ájtatos szemmel nézte a természet csodáit, de ne adj’Isten hogy a lakást tisztán tudta volna tartani. Apám valami teljesen mást várt el, valamit, amit anyám soha nem tudott volna megadni neki – a vádmentes külváros védő rendjét, amit aztán a végén meg is kapott.

Anyámat élete végéig éltette az a három-négy év, amit apámmal töltött. Az akkori boldogsága olyasmi volt, amit eltitkolt, mintha azzal biztosítaná, hogy majd egyszer visszatér. Szinte áhítattal beszélt róla, nem arról hogy megszűnt, hanem hogy egyáltalán megtörtént valaha.
[Subject edited by staff or moderator 2007-02-12 15:26]