ProZ.com translation contests »
Fourth ProZ.com Translation Contest: "Raising children" » German to Hungarian » Entry #2323

Source text in German

Translation #2323

Tim befindet sich momentan in einer Entwicklungsstufe, an die ich mich später sicher am liebsten erinnere - weil sie vorbei ist. Nennen wir sie die "Pupsi-Phase“, die Bestandteil des sich hinziehenden Prozesses des Spracherwerbs eines jeden Kinds zu sein scheint. Jeder Berliner Rapper ist gegen meinen Sohn ein Schöngeist.

Morgens, wenn Tim über meine Beine zu mir ins Bett trampelt, ruft er freudig: „Halloooo Pupsbacke.“ Ich bin aber keine Pupsbacke, sondern ein Vater. Und das sage ich ihm auch. Unnötig zu erwähnen, dass er auch für seine Mutter eine ganz besondere Wortschöpfung parat hat... Die meisten seiner Wortschöpfungen gründeln in Körperöffnungen und Ausscheidungsvorgängen. Das ist nicht schön.

Warum kann er nicht Kosenamen erfinden, die man gerne hört? Warum bin ich nicht einfach „Blumenpapa“? Das sei normal, sagte die Kindergärtnerin, als ich sie darauf ansprach. Ist mir egal, also beschloss ich dem Verhalten meines Sohnes mutig entgegenzutreten und notfalls Strafen für Schimpfwörter zu verhängen.

Leider fehlt es mir dafür jedoch an Autorität. Im Bestrafen bin ich nicht besonders gut. Abgesehen davon hat mir mal eine Psychologin erklärt, dass kleine Kinder mit Strafen überhaupt nichts anfangen können. Es bringt nichts, und das Einhalten von Sanktionen ist für Eltern schwieriger als für Kinder, besonders wenn es um Fernsehverbote geht. Möchte man die zum Beispiel am Sonntagmorgen um acht einhalten? Nein? Na bitte. Ich nahm mir also vor, mit Augenmaß vorzugehen.
Tim most éppen abban a fejlődési szakaszban van, amelyre biztosan szívesen fogok emlékezni – mert addigra már túlleszünk rajta. Nevezzük talán "pukkolós fázisnak”, ami a jelek szerint a beszéd elsajátításának hosszú folyamata során minden gyereknél bekövetkezik. A fiammal összevetve az összes berlini rapper szépléleknek számít.

Reggelente, amikor Tim – a lábamon végigtrappolva – bemászik az ágyamba, vidáman rikkantja: „Szia, pukkológép!”. Én ellenben nem vagyok pukkológép, hanem az apja vagyok. És ezt meg is mondom neki. Persze az anyjára is egészen egyedi szóalkotással állt elő… Szóalkotásainak többsége a testnyílásokkal és az emésztés történéseivel kapcsolatos. Nem szép tőle.

Miért nem tud olyan beceneveket kitalálni, amiket szívesen hallana az ember? Miért nem vagyok én simán „virágpapa”? Ez teljesen normális, mondta az óvónő, amikor szóba hoztam neki. Nos, rajtam nem múlik semmi, úgyhogy elhatároztam, derekasan tűröm a fiam viselkedését, szükség esetén pedig a csúnya szavakért majd megbüntetem.

Sajnos, ehhez viszont nincs elég tekintélyem. A megbüntetésben még nem vagyok valami jó. De ettől függetlenül is: egy pszichológusnő egyszer azt mondta nekem, hogy a kisgyerekek a büntetésekkel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. Semmi eredménye nincs, a szankciók betartása pedig a szülőknek a nehezebb, különösen akkor, ha a tévénézés megtiltásáról van szó. Van olyan például, aki vasárnap reggel nyolckor be szeretné tartatni ezt a tilalmat? Nincs? Hát ez az. Én is úgy döntöttem, hogy inkább a szememre hagyatkozom.