ProZ.com translation contests »
Fourth ProZ.com Translation Contest: "Raising children" » German to Hungarian » Entry by Judit Darnyik

Source text in German

Translation by Judit Darnyik (#2131)

Tim befindet sich momentan in einer Entwicklungsstufe, an die ich mich später sicher am liebsten erinnere - weil sie vorbei ist. Nennen wir sie die "Pupsi-Phase“, die Bestandteil des sich hinziehenden Prozesses des Spracherwerbs eines jeden Kinds zu sein scheint. Jeder Berliner Rapper ist gegen meinen Sohn ein Schöngeist.

Morgens, wenn Tim über meine Beine zu mir ins Bett trampelt, ruft er freudig: „Halloooo Pupsbacke.“ Ich bin aber keine Pupsbacke, sondern ein Vater. Und das sage ich ihm auch. Unnötig zu erwähnen, dass er auch für seine Mutter eine ganz besondere Wortschöpfung parat hat... Die meisten seiner Wortschöpfungen gründeln in Körperöffnungen und Ausscheidungsvorgängen. Das ist nicht schön.

Warum kann er nicht Kosenamen erfinden, die man gerne hört? Warum bin ich nicht einfach „Blumenpapa“? Das sei normal, sagte die Kindergärtnerin, als ich sie darauf ansprach. Ist mir egal, also beschloss ich dem Verhalten meines Sohnes mutig entgegenzutreten und notfalls Strafen für Schimpfwörter zu verhängen.

Leider fehlt es mir dafür jedoch an Autorität. Im Bestrafen bin ich nicht besonders gut. Abgesehen davon hat mir mal eine Psychologin erklärt, dass kleine Kinder mit Strafen überhaupt nichts anfangen können. Es bringt nichts, und das Einhalten von Sanktionen ist für Eltern schwieriger als für Kinder, besonders wenn es um Fernsehverbote geht. Möchte man die zum Beispiel am Sonntagmorgen um acht einhalten? Nein? Na bitte. Ich nahm mir also vor, mit Augenmaß vorzugehen.
Utólag biztosan Tim fiam jelenlegi fejlődési szakaszára tekintek majd vissza a legszívesebben. Bárcsak már ott tartanánk. Úgy látszik, hogy minden gyereknek át kell esni ezen a „pukikorszaknak” nevezhető fázison, mire végre-valahára elsajátítja az anyanyelvét. Szabadszájú kisfiamhoz képest mostanában bármelyik berlini rapénekes finomlelkű trubadúrnak tűnik.

Reggelente Tim rendszerint a lábamon átgázolva mászik be hozzám az ágyba, és így kiált fel nagy lelkesen: „Helllóóó, Pukipofi”. De én nem Pukipofi vagyok, hanem Apuci – próbálom a fejébe verni. Mondanom sem kell, hogy az édesanyja becézésére is tartogat valami egészen különleges fantáziaszüleményt… A legtöbb szóalkotása testnyílásokból és ürítési folyamatokból táplálkozik. Elkeserítő.

Miért nem tud a fülünknek tetsző beceneveket kitalálni? Miért nem hív egyszerűen „Tündérpapának”? Az óvónőnél szóvá is tettem a kérdést, de szerinte ez normális jelenség. Én viszont nem tudok belenyugodni, úgyhogy elhatároztam, határozottabban lépek fel a fiam viselkedésével szemben, és szükség esetén büntetést helyezek kilátásba a csúnya szavakért.

Sajnos azonban nem vagyok elég erélyes; a fegyelmezés nem az én asztalom. Ráadásul egyszer egy pszichológusnő elmagyarázta nekem, hogy a kisgyerekek nem is tudnak mit kezdeni a büntetésekkel. Semmit sem lehet velük elérni, és a szülők amúgy is nehezebben tudják betartani a megszorításokat, mint a csemetéik; főleg ha a tévézés megvonásáról van szó. Jó lenne például vasárnap "hajnal" nyolckor ragaszkodni a tévétilalomhoz? Ugye hogy nem? Na ez az. Ezek után úgy határoztam, hogy tapintattal közelítek a témához.