ProZ.com translation contests »
Fourth ProZ.com Translation Contest: "Raising children" » English to Hungarian » Entry by Csaba Szenes

Source text in English

Translation by Csaba Szenes (#1489)

When my wife told me she was pregnant, I got that stomach-churning sensation that hits you on a plunging roller coaster. I was excited, yes, but... oh my God. Parenting was for, well, parents.

So here I stand, bug-eyed and sweating buckets like some poorly-drawn cartoon character, the question marks floating in the air around my head while I try to prepare myself for the complete care and responsibility of another living being besides my cat. I'm responsible for making sure this little human doesn't grow up and turn into a complete monster. If the child turns out a social moron-- my fault. If the babe can't find Luxembourg on the map, blame me for not providing a better education. They'll need therapy, and of course that will be on my head too. So many opportunities for wrong turns!

I remember the day my father sat me down and awkwardly told me about the birds and the bees; it was perhaps the most excruciating and embarrassing half hour of both our lives. I can't do that to another human being.

Maybe I'm getting a little ahead of myself here. I can do this, I say; I'll be a great father. My child will be reared a well-rounded, educated, upstanding citizen of the world, and he or she won't hate me.

And then I imagine the baby, still safe within the confines of my wife's belly, suddenly opening an alarmed eye as the thought enters his or her mind: "What if my dad just can't hack it?
Amikor a feleségem közölte velem, hogy terhes, hirtelen elfogott az a gyomorszorító érzés, amit egy lefelé száguldó hullámvasúton érez az ember… Igen, izgatott voltam, de… ó Istenem… A gyerekvállalás, hát az bizony érett embereknek való…

Szóval itt állok, kigúvadt szemekkel és verejtékben úszva, mint egy félresikerült rajzfilmfigura, kérdőjelek lebegnek a levegőben a fejem körül, miközben megpróbálok felkészülni arra, hogy a macskámon kívül egy másik élőlény is lesz az életemben, akiről gondoskodnom kell, és akiért felelősséggel tartozom majd. Az én felelősségem lesz, hogy ez a kis emberi lény ne váljon szörnyeteggé, ha felnő. Ha a gyerek teljesen antiszociális lesz, az is miattam történik. Ha nem találja meg Luxemburgot a térképen, engem hibáztassanak, amiért nem biztosítottam neki jobb oktatást! Terápiára lesz szüksége és természetesen ez is az én lelkemen szárad. Megannyi hibalehetőség!

Élénken él bennem annak a napnak az emléke, amikor apám leültetett és a madarakról meg a méhekről hebegett valamit, talán az volt mindkettőnk életének leggyötrelmesebb és legkínosabb félórája. Képtelen vagyok megtenni ezt egy másik emberrel…
Talán túlságosan előreszaladok. Meg tudom csinálni, meg én! Nagyszerű apa lesz belőlem! Az én gyerekem egy sokoldalú, művelt, egyenes polgára lesz a világnak és nem fog utálni engem.

És akkor elképzelem a babát, még biztonságban, az anyja hasában, amint hirtelen tágranyitja riadt szemeit, mintha ez futna át az agyán: „Mi van, ha Apa mégse képes rá?”