ProZ.com translation contests »
11th ProZ.com translation contest: "Contemporary society" » Spanish to Hungarian » Entry #13066


Source text in Spanish

Translation #13066

Mil veces lo he pensado y algunas veces lo he dicho ya: no hay que temer la uniformidad y la monotonía. La pasmosa facilidad de comunicaciones, los ferrocarriles, el telégrafo y el teléfono, que llevan a escape mercancías y personas de un extremo a otro de la tierra, y que transmiten y comunican el pensamiento y la palabra con la rapidez del rayo, no logran aún, ni lograrán nunca, identificarnos, desteñirnos, digámoslo así, y hacer que perdamos el sello característico de casta, lengua, nación y tribu que cada cual tiene. Se diría que para precavernos contra el roce, que pudiera limar y pulir las diferencias, nos armamos instintivamente de una virtud conservadora de lo castizo que persiste en el fondo, aunque superficialmente desaparezca.

Lo que llaman ahora high-life, o dígase aquella parte de la sociedad más rica, elegante y empingorotada, nos parece que debe ser cosmopolita, y sin embargo no lo es. Hombres y mujeres hablan en francés tan bien y a veces mejor que en español. Algunos chapurrean además la lengua inglesa y hasta la alemana. Cuando leen algo leen libros extranjeros porque de los indígenas se aburren, sin que nos empeñemos en dilucidar aquí si con razón o sin ella. Los caballeros, como no carezcan de metales preciosos o de los signos que los representan, se hacen traer de Londres trajes, caballos y coches, y las señoras se hacen traer de París vestidos y tocados. La cocina francesa hace que la española se olvide o se pervierta. Y por último, la costumbre del veraneo rara vez lleva a sus castillos y quintas a nuestros elegantes de ambos sexos, sino se los lleva a Francia, a Suiza, a Inglaterra, o a más hiperbóreas regiones. Cuando la guita es corta y no puede esparciarse el cimbel, debe volar por lo menos hasta Biarritz.

Pues bien: con todo eso, y a pesar de todo eso, nuestra high-life sigue siendo tan española como en lo antiguo, y no necesita el autor de comedias y de novelas, a fin de conservar el color local y nacional de sus personajes, buscarlos bajo las ínfimas capas sociales, o ir por ellos a las Batuecas o a los más esquivos, alpestres y recónditos lugares.
Ezerszer megfordult a fejemben és néhányszor már ki is mondtam: nincs miért tartanunk az egyformaságtól és az egyhangúságtól. A közlekedés meglepő könnyedsége; a vasút, a távíró és a telefon, melyek rohamtempóban szállítják az árucikkeket és az embereket a világ egyik feléről a másikra és villámgyorsan továbbítják és terjesztik a szavakat és a gondolatokat, még nem vezetnek, és soha nem is fognak ahhoz vezetni, hogy egyformává váljunk - úgyszólván elveszítsük színünket- és nem fogják eltörölni az egyén társadalmi helyzete, nyelve, nemzeti- vagy törzsi hovatartozása adta ismertetőjegyeket. Azt mondanám, hogy ösztönösen egyfajta, a felszínen ugyan megkopó, de valójában mélyen gyökerező konzervativizmussal vértezzük fel magunkat, így védekezve a súrlódás ellen, mely lecsiszolhatná és kisimíthatná az egyenetlenségeket.

Úgy hisszük, hogy a társadalom leggazdagabb, legelegánsabb, fennhéjázó rétegének életmódja, melyet ma a "high-life" jelzővel illetünk, szükségszerűen kozmopolita; a valóságban azonban nem így van. Férfiak és nők egyaránt ugyanolyan jól - sőt néha jobban - beszélnek franciául mint spanyolul. Néhányan elboldogulnak az angol, sőt a német nyelvvel is. Ha olvasnak, külföldi könyveket választanak, mivel a hazaiakat unalmasnak találják, itt azonban most nem mélyedünk bele annak feltárásába, hogy okkal vagy ok nélkül. Az urak, ha nem szenvednek hiányt nemesfémekben vagy az azokat jelképező bankjegyekben, Londonból hozatnak öltönyöket, lovakat és kocsikat, a hölgyek pedig párizsi ruhákat és ékszereket rendelnek. A francia konyhaművészet elfeledteti vagy megmásítja a spanyolt. Végezetül pedig elegáns uraink és hölgyeink ritkán töltik nyári vakációjukat kastélyaikban vagy kúriáikban, inkább Franciaországba, Svájcba, Angliába vagy még misztikusabb tájakra indulnak. Ha rövid a kikötőzsinór és a madárka nem tud jobban eltávolodni, legalább Biarritzig akkor is el át kell repülnie a határon.

Így aztán mindezzel együtt, és mindennek ellenére, a spanyol felső tízezer ma is épp annyira spanyol mint a régi időkben, a komédiák és regények szerzői tehát anélkül is megőrízhetik szereplőik jellegzetes helyi vagy nemzeti karakterét, hogy a társadalom alacsonyabb rétegei között kutakodnának vagy a leghidegebb és legeldugodtabb hegyvidéki tájakra utaznának értük.


Discuss this entry